Centrul Naţional de Informare şi Promovare Turistică Borsec

                                                                                             

Szárnyaikat bontogató együttesek szórakoztattak Borszéken

Több szabadtéri koncerttel szórakoztatta a turistákat és a helybélieket egyaránt az elmúlt két hónap folyamán Borszék Polgármesteri Hivatala. „Borszékfürdő nyári szabadtéri rendezvénysorozatát Hargita Megye Önkormányzata támogatta.

Az elmúlt két hónap során helyi illetve más településekről érkező együttesek is felléptek a 7 Vezér sétányon felállított színpadon. Köztük volt például az One More Minute együttese. A zenekar, melynek tagjai többek között Cserkész Norbert billentyűs, Szerecean Tihamér basszusgitáros és Szereceán Osszián ütőhangszeres 2015 tavaszán alakult a borszéki DNS együttes tagjaiból, ahol 5 évig játszottak együtt.

Ugyancsak a fellépők soraiban köszönthettük az Ineffable csapatát. Az együttes 2016 nyarán alakult, trióként, a Nagy István Művészeti Középiskola három zeneszakos diákjának kezdeményezésére. Kisebb, helyi kávézókban léptek fel az első időszakban, majd kisebb turnét tartottak a környező városokban, a Csíkszeredai Nemzetközi Jazz Fesztivál felkérésére és szervezésében, mint fesztivált promováló, ifjú, csíkszeredai zenekar.

Szintén az említett színpadon köszönthettük a borszéki Ecoul együttest. Szabó Katalin, Fazakas Csaba és Nagy Nándor angol, román, magyar slágerekkel örvendeztette meg a szép számú közönséget.

A nyári fesztiválprogram Borszék Polgármesteri Hivatala és a Borszékért Alapítvány voltak, támogató pedig Hargita Megye Tanácsa. Folytatás jövőre, reményeink szerint több fellépővel és gazdagabb programkínálattal.